- A kiadóról
- Sajtószoba
- Kereskedelem
- Rendezvények
- Szakmai önéletrajzok
A szakmai rendezvényen a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatójának megnyitó beszéde után Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár tartott nyitóelőadást a köznevelési rendszer szabályozásának várható változásairól, valamint Magyarország jövőbeni közoktatásáról. A konferencián elhangzott, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is időben elkészül a kiadó minden tankönyve és munkafüzete, és a diákok zökkenőmentesen kezdhetik meg a tanévet.
A Nemzeti Tankönyvkiadó (NTK) tanévnyitó konferenciáját Kiss János Tamás, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója és Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár nyitotta meg kedden reggel. Hoffmann Rózsa előadásában elmondta: „Közel 1 éves szakmai konzultáció-sorozat és társadalmi vita eredményeképpen az Oktatásért Felelős Államtitkárságnak elkészült az új Nemzeti Köznevelési Rendszert szabályozó törvény koncepciója, amelyet a Kormány várhatóan a következő ülésén fog tárgyalni. Ezt követően újabb országos konzultációk következnek, majd a törvénytervezetet a Parlament elé terjesztik.” Az államtitkár asszony előadásában a közoktatás várható változásairól, valamint Magyarország jövőbeni köznevelési rendszeréről beszélt.
Az ország számos pontjáról érkező pedagógusok a plenáris előadásokat követően érdeklődésüknek, szakterületüknek megfelelő színvonalas, tematikus előadásokon vehettek részt. Szó esett többek között a hátrányos helyzetűek oktatásáról, a digitális taneszközök hasznosságáról, de a fukusimai atomerőmű baleset hatásairól is tájékozódhattak a természettudományok iránt érdeklődők.
A konferencián a korábbi évekhez hasonlóan idén is kiosztották a Centa Közép-Európai Tanárakadémia Egyesület díját, melynek kiemelt támogatója az NTK. A díj célja, hogy felhívja a figyelmet a követhető pedagógiai példákra és az elismerést érdemlő tanári pályákra. Idén a dunaújvárosi Arany János Általános iskola tanítónője, munkaközösség-vezetője, Tóthné Mess Erika kapta a díjat.
Véget ért a X. Hundidac Taneszköz kiállítás. A díjátadóról, standunkról az alábbi galériában tekinthet meg képeket.
A rendezvény két előadása alább megtalálható.
Dr. Kaposi József főigazgató
Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet
A Nemzeti alaptanterv változásai, a kerettantervi szabályozás sajátosságai.
A tanévkezdet jó alkalom arra, hogy a tankönyvkiadók vendégül lássák a pedagógusokat, tudatosítva bennük, hogy az új tanévben is rendelkezésükre állnak a taneszközök terén. A Nemzeti Tankönyvkiadó idén is arra törekedett a rendezvény előkészítésében, hogy terveinek, újdonságainak bemutatása és az ínycsiklandó falatokkal csábító svédasztal mellé szellemi örömöket is kínáljon vendégeinek.
A Nemzeti Tankönyvkiadó tanévnyitóján, amely augusztus 24-én, az Aréna Plázában került megrendezésre, a résztvevők belelapozhattak a Kiadó könyvújdonságaiba, jelentős kedvezménnyel vásárolhattak tankönyveket és szabadpiaci kiadványokat, és a helyszínen elhelyezett interaktív táblák segítségével megismerkedhettek a digitálistananyag-kínálattal is. A tanévnyitó legnagyobb élményét az a több mint húsz tudós, pedagógus és szerző nyújtotta, akik előadásaikon érdekes és fontos kérdésekbe avatták be a hallgatóság tagjait.
A plenáris ülést megnyitó beszédében Kiss János Tamás vezérigazgató a XXI. század második évtizedének kezdete apropóján – a tanévkezdetet fordulópontnak tekintve – megállást, visszanézést és a konzekvenciák levonását javasolta a hallgatóságnak. Az ehhez szükséges erőgyűjtéshez négy pont tisztázását, a meghatározó elvek rögzítését és tudatosítását ajánlotta.
Kiss János Tamás beszéde ide kattintva olvasható.
Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a műveltség és a gondolkodás embert formáló erejéről, valamint az értékelvű oktatáspolitikáról is beszélt a plenáris ülésen. Hangsúlyozta, hogy a hazai iskolarendszerben olyan hosszú távú, rendszerszerű gondolkodásra van szükség, amelynek léptéke a közösség, értéke pedig az ember.
Pálinkás József előadása ide kattintva olvasható.
Ötéves hagyomány immár, hogy a Közép-Európai Tanárakadémia a Nemzeti Tankönyvkiadó országos tanévnyitóján kitüntetést, Pro Educanda Iuventute díjat ad át. Alapításának célja olyan példákra és teljesítményekre a figyelem felhívása, amelyek lelkesítőek és iránymutatók lehetnek más pedagógusok számára is.
Az idei Pro Educanda Iuventute díjat Tokár János igazgató úrnak, ferences szerzetesnek és egyben az Esztergomi Ferences Gimnázium nevelőtestületének ítélte az egyesület elnöksége.
A díjról és Tokár János igazgató úr munkásságáról szóló beszámolónk ide kattintva olvasható
Az elhangzott előadásokat folyamatosan frissítjük, ide kattintva érhető el az oldal.
A rendezvényen készült képeket ide kattintva tekintheti meg.
Kíváncsiak vagyunk a véleményére, kérjük értékelje a rendevzényt (kattintással elérhető).