RAJZ ÉS VIZUÁLIS KULTÚRA

A KÉPEK BIRODALMA
A tankönyv a Nemzeti Tankönyvkiadó akkreditált rajz és vizuális kultúra kerettantervének C változata, a Tölgyfa Program alapján készült. A tankönyv nagy része képekből áll, a szöveges rész ehhez képest igen kevés. A szerzők több éves pedagógiai munkájuk alapján gondolták úgy, hogy rajz és vizuális kultúra órán olyan könyvre van szükség, ahol a gyermek megfelelő méretű, jó minőségű képek segítségével hangolódhat rá a munkára. A képek indukciós képek, melyek sokszor vizuális problémák is egyben, szervesen kapcsolódnak az adott óra „rajzos” feladatához. A szerzők törekedtek arra, hogy a gyermek számára a látvány és a feladat egyaránt élmény legyen.
A 6–10 éves korosztályra jellemző, hogy saját alkotásaikat átfűti a tárgyakkal, jelenségekkel kapcsolatos megélt élmények elevensége. Az élmények megélése a mese segítségével sokkal könnyebb. A mágikus gyermeki fantázia képekben él, a képek előhívásában a mesének igen nagy szerepe van. Ez az oka annak, hogy az egész éves munka egy mese köré szerveződik, ami keretet ad, de a tanulóknak lehetőségük van arra, hogy saját elképzeléseik alapján, egyénileg alakítsák a mese folyását. Mivel ők is a mese szereplőivé válnak, könnyen oldják meg a vizuális problémákon alapuló feladatokat, így játszva tanulnak. A történet, a hozzájuk kapcsolódó feladatok a tantárgyi koncentrációt is szolgálják, hogy az élet, a lélek összefüggései ne darabolódjanak fel tantárgyakra.
00181 A képek birodalma. Rajz és vizuális kultúra 1. osztály (Fekete Éva–Kugler Erika–Sápi Judit)
RE573 Útmutató és tananyagbeosztás (Kugler Erika)

MŰVÉSZETEK, MESTERSÉGEK

1. OSZTÁLY
00164 Művészetek, mesterségek (Ének–technika–rajz) (Szerencsésné Kottász Zsuzsanna–Szalma Józsefné–Stróbl Magdolna)
83286 Módszertani útmutató az 1–2. osztályos tankönyvcsomaghoz (A magyar nyelv és irodalom, a környezetismeret, az ének-zene, a technika és életvitel, a rajz és vizuális kultúra tantárgyakhoz.)

2. OSZTÁLY
00264 Művészetek, mesterségek (Ének–technika–rajz) (Szerencsésné Kottász Zsuzsanna–Szalma Józsefné–Stróbl Magdolna)
83286 Módszertani útmutató az 1–2. osztályos tankönyvcsomaghoz (A magyar nyelv és irodalom, a környezetismeret, az ének-zene, a technika és életvitel, a rajz és vizuális kultúra tantárgyakhoz)

3. OSZTÁLY
00364 Művészetek, mesterségek (Szerencsésné Kottász Zsuzsanna– Szalma Józsefné–Stróbl Magdolna)
83298 Módszertani útmutató a 3–4. osztályos tankönyvcsomaghoz (A magyar nyelv és irodalom, a környezetismeret, az ének-zene, a technika és életvitel, a rajz és vizuális kultúra tantárgyakhoz)

4. OSZTÁLY
00464/1 Művészetek, mesterségek (Szerencsésné Kottász Zsuzsanna–Szalma Józsefné–Stróbl Magdolna)
83298 Módszertani útmutató a 3–4. osztályos tankönyvcsomaghoz (A magyar nyelv és irodalom, a környezetismeret, az ének-zene, a technika és életvitel, a rajz és vizuális kultúra tantárgyakhoz)

Vissza az oldal tetejére