TÁNC ÉS DRÁMA

A dráma tantárgy tanterve nem elméleti ismeretek tanítását helyezi a középpontba, hanem a drámajáték eszköztárával a különböző színházi nyelvek elemeinek megtapasztalását a tanulók saját tevékenységén keresztül. Ez természetesen nem az elméleti ismeretek figyelmen kívül hagyását jelenti, mindössze arról van szó, hogy az elmélet minden esetben a gyakorlati tevékenység eredményeképpen, az így szerzett tapasztalatokból leszűrve jelenik meg. Ez a könyv a színjáték világába enged bepillantást. Alapozó tudnivalókat, bevezető ismereteket nyújt, bemutatja, mit jelentett az ókori görögöknél és a középkor emberének a színházi előadás, kik voltak a múltban a legjelentősebb színházi alkotók. Néhány kiemelten fontos fogalom külön is szerepel a lapszéli lexikon céduláin. A könyv második részében a Gyakorlati kalandok kezdete és a Saját színház fejezet alatt találhatók a játékok, gyakorlatok, feladatok vagyis a későbbi saját színházi élmények előkészítése.
 
00568 Drámajáték 10–14 éveseknek Színházas könyv I. Gabnai Katalin