Bevezető

A helyi tantervek elkészítéséhez ajánlásainkat valamint a tanmeneteket (folyamatos a feltöltés) a bal menüsorban találja, iskolatípusonként besorolva!

Tisztelt Kollégák!

Mint köztudott, a nemzeti köznevelési rendszer tartalmi és működési kereteinek átalakításának folyamatában 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben új követelményeknek kell megfelelnie az iskolai pedagógiai munkának. Az 1., az 5. és a 9. évfolyamon a tanítás-tanulás folyamatának a nemzeti köznevelésről szóló2011. évi CXC. törvény, a Nemzeti alaptanterv kiadásáról, bevezetéséről és alkalmazásáról szóló110/2012. (VI.4.) kormányrendelet, a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet és a kerettantervek kiadásának és jóváhagyásának rendjéről szóló51/2012. (XII.21.) EMMI rendelet előírásai szerint kell haladnia.

A fenti jogszabályok alapján az intézményeknek a következő követelmények teljesítésével kell 2013. március 31-ig el kell készíteniük a helyi tantervüket:

1. meg kell nevezniük a helyi tanterv alapjául szolgáló, a köznevelésért felelős miniszter által jóváhagyott és kiadott kerettantervet;

2. meg kell határozniuk a kötelező, a kötelezően választandó, illetve a szabadon választható tananyag struktúráját és óraszámát;

3. meg kell adniuk a tankönyvek, segédletek, taneszközök kiválasztásának elveit;

4. be kell építeniük a Nemzeti alaptantervben előírt pedagógiai feladatokat, nevelési célokat;

5.  a választható tantárgyakat, illetve az érettségire való felkészülést szolgáló foglalkozások rendszerét.

Ennek érdekében különösen kiemelt feladatuk:

1.a kerettantervi kétéves tananyag és követelményrendszer arányos felosztása a tanévek között;

2. a tantárgyak tartalmi 10%-os keretének felhasználásának meghatározása;

3.a fejlesztési követelmények, az alkalmazott pedagógiai módszerek és eszközök hozzárendelése a tananyagegységekhez;

4. a kereszttantervi követelmények beépítése;

5. a 10%-os intézményi szabad órakeret kitöltése.

A jogszabályi előírásoknak — a jelenlegi állapot szerint — teljes mértékben megfelelnek az NTK helyi tantervi ajánlásai. A szükséges szöveges elemek mellett a kerettantervek táblázatait tananyagegységenként a nevelési célok rovatával, valamint a fejlesztési követelményeket és az alkalmazott módszereket, a szükséges taneszközöket, továbbá a kereszttantervi hivatkozásokat tartalmazó oszlopokkal egészítettük ki. A két tanévre szóló követelményeket tananyagegységekre bontva arányosan szétosztottuk a rendelkezésre álló tanévek között, megadva a feldolgozáshoz szükséges óraszámokat.

Így az NTK helyi tantervi ajánlásai megfelelnek maradéktalanul a jogszabályi követelményeknek.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleményével kapcsolatosan fontosnak tartjuk leszögezni, hogy:

-   a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó nem kerettanterveket kínál az iskoláknak,     hanem helyi tantervmintákat;

-       hasonlóképpen segíti az iskolákat több másik tankönyvkiadó is;

-       a Kiadó e tevékenysége nem sért egyetlen hatályos jogszabályt sem;

-       célja elsősorban az iskolák segítése, a tankönyvmegrendelés megkönnyítése.

Teljes közlemény letöltése >>

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az Oktatási Hivatal a tankönyvjegyzékre történő felvételt kezdeményező kérelmünket elfogadta!  Az ITT letölthető lista tartalmazza azon tankönyveinek listáját, amelyek érvényes tankönyvi engedéllyel rendelkeznek. 

További, részletes segítséget kaphatnak

Általános iskolai tantervekkel kapcsolatban: 

Bárányi Ildikó, üzletágvezető, Általános Iskolai üzletág

baranyi.ildiko@ntk.hu 

Középiskolai és idegen nyelvi tantervekkel kapcsolatban: 

Demeter László, üzletágvezető, Középiskolai és Idegen nyelvi üzletág

demeter.laszlo@ntk.hu 

A tanterv készítéséhez jó munkát kívánunk! 
Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó munkatársai