Rekordok az angol és német nyelvi vetélkedőkön!


Rendkívüli érdeklődés övezi a kiadó idei nyelvi vetélkedőit, a Virtual Adventures című angol és a Klick und Blick című német on-line országismereti vetélkedőt.
Angolra – amelyet negyedik alkalommal rendezünk – január 31-ig 2008-an jelezték részvételüket, a német vetélkedőre – amelyet idén harmadik alkalommal indítottunk el – január 31-ig 1705-en jelentkeztek. Az első fordulóban angolból 977 kitöltött feladatsor érkezett, németből 826! A jelentkezők száma azóta is nő, bár a határidő után regisztráló diákok már nem tudnak bejutni a döntőbe. Ilyen sok jelentkező és aktív versenyző még soha nem volt a vetélkedők történetében.

Budapesti gimnazisták és szakközépiskolások, valamint általános iskolások ugyanúgy részt vesznek a vetélkedőn, mint karcagi, mezőberényi, zalaegerszegi, füzesgyarmati, pécsi, soproni, miskolci, debreceni, kazincbarcikai, szegedi és veszprémi diákok. Érdekes, hogy az angol vetélkedőre legtöbben a székelyudvarhelyi Benedek Elek Líceumból regisztráltak.

Ezúttal a feladatsorok a nyelvvizsga és az érettségi témákhoz nyújtanak segítséget. A virtuális barangolás a szabadidő értékes eltöltéséhez, az utazáshoz, a művelődéshez, a szórakozáshoz, a sporthoz, a kultúrához és még sok máshoz ad kitűnő ötleteket. A megadott linkek segítségével virtuális sétát tehetünk egy angol iskolában, érdekes múzeumokban érdekes emberekkel, tárgyakkal, különleges találmányokkal találkozhatunk, híres fesztiválokon kószálhatunk, Ausztrália nemzeti parkjaiban tehetünk képzeletbeli kirándulást. Megismerkedhetünk a német sport egyik hősével és a németek egyik kedvenc ételével, utazhatunk a világ legbiztonságosabb közlekedési eszközével, szemtanúi lehetünk a német történelem fontos eseményeinek.

A vetélkedő újdonsága, hogy helyenként videofile is kapcsolódik a feladatlapokhoz.

Mindkét vetélkedő 4 négy fordulóból áll és 2009. április 30-ig tart (havonta egy-egy forduló). A döntőre májusban, a kiadó székházában kerül sor. A döntőben legjobb eredményt elérő diákok angliai, ill. németországi utazást, laptopot, nyelvtanfolyamot vagy ingyenes ORIGÓ-, illetve Osztrák Intézeti nyelvvizsga-lehetőséget nyernek.

Versenyen kívül a tanárok is részt vehetnek a vetélkedőn, illetve figyelemmel követhetik a feladatokat, ha regisztrálnak. A regisztráció ugyanúgy történik, mint a diákok esetében.

Az előző verseny feladatsorai online módon továbbra is megoldhatóak, és PDF formátumban le is tölthetőek                                                                             
Ilyen formában nyelvgyakorlásra kiválóak, és rendkívül szórakoztatóak is.

Aki még nem járt a vetélkedők honlapján, most megteheti: