A Magyar Tankönyvért Alapítvány
pályázatot hirdet általános és középiskolában tanító gyakorló pedagógusok,
munkaközösségek számára
 
bármely tantárgy tanulását és tanítását könnyítő módszertani segédanyagok, újszerű tevékenységtervek, saját készítésű szemléltetőeszközök leírására, bemutatására. Célunk a beérkező anyagokkal a mindennapi oktatómunka segítése, megfelelő megoldások találása bármely tantárgy oktatása során felmerülő problémára, a tapasztalatok, ötletek átadása.
 
A pályázaton csak megvalósult, kipróbált eljárások, módszerek leírásával, terveivel lehet részt venni. Ezzel elsősorban a hazai módszertani kultúra tárházát szeretnénk gazdagítani. Ezért az alapítvány - a szerzői jogok tiszteletben tartása mellett, a szerzővel való megállapodás után – fenntartja magának a jogot a legjobb pályaművek publikálására, melyek az alapítvány fenntartójának honlapján: (www.ntk.hu) lesznek olvashatók.
 
Pályázni csak olyan oktatási anyagok (szemléltetőeszközök, óraleírások projektleírások stb.) bemutatásával lehet, melyek a Nemzeti Tankönyvkiadó kiadványaiból való tanítás-tanulás segítésére, saját ötlet alapján készültek.
 
A kiemelkedő pályamunkák digitális hordozón való megjelentetését az alapítvány javasolja az alapító Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt.-nek. A legkiválóbb pályamunkák készítői évfolyamonként értékes könyvajándékban részesülnek. Egy helyezést több pályázó is elnyerhet, valamint egy pályázó több kategóriában is nevezhet.
 
Kérjük, hogy a beadandó dolgozathoz a pályázó csatolja a következőket:
  • A pályázó adatai és elérhetősége.
  • Mely probléma megoldását célozza az ötlet?
  • Milyen eszközökkel kívánja elérni a célt/célokat?
  • Az ötletek, módszerek részletes leírása.
  • A várható gyakorlati eredmény tömör összefoglalása a pályázó tapasztalata alapján.
  • Milyen módszerrel méri a tanulói eredményeket?

A pályázat folyamatosan benyújtható
postai úton ajánlva papíron, mellékelve az anyagot lemezen vagy Cd-n is,
 vagy e-mailben a kekesine.soos.valeria@ntk.hu címre.
 
Cím: A Magyar Tankönyvért Alapítvány,
1439 Budapest, Pf. 620.