Országos történelmi műveltségi vetélkedő

… Ma a legtöbb híradás arról szól, hogy a fiatalok mennyire nem érdeklődnek a szórakozáson kívül jóformán semmi iránt. Lám, ti bizonyítottátok az ellenkezőjét! Hogy a tudás, a műveltség komoly érték a számotokra. Hogy tanulni – bár néha valóban gyötrelmes dolog – mégis csak jó. Különösen a múlt felfedezése lehet örömteli kaland. …

 

Kedves Versenyzők!

Lezárult a vetélkedő első fordulója és az is kiderült, hogy az 540 csapat közül ki folytathatja tovább a versenyt a regionális fordulóban.

A legjobban teljesítő 51 csapat már megkapta az előzetes feladatokat: történelmi társasjátékot kell készíteniük az újabb megmérettetéshez.
Ehhez sok leleményességre, ötletes megoldásokra lesz szükség.

Dr. Hoffmann Rózsa a Németh László Gimnázium volt igazgatója, országgyűlési képviselő, is figyelemmel kíséri a versengést és levélben köszönti a résztvevőket: a diákokat és felkészítő tanáraikat. Levelét itt olvashatjátok.

Sikeres felkészülést kívánnak a vetélkedő szervezői.
 

 

Köszöntő levél

a Nemzeti Tankönyvkiadó Zrt. és a Németh László Gimnázium
Történelem műveltségi vetélkedője
résztvevőinek és szervezőinek


Kedves Diákok!

Április közepe óta kísérem figyelemmel a forrásközpontú történelem vetélkedőről szóló híradásokat. Már a kiírást magát is jó volt olvasni, mert nemes ügyet, korszerű eszközökkel szolgáló kezdeményezést láttam benne. S lám, a szervezőknek sikerült igen sok tanulót megszólítaniuk -  erről tanúskodik a versenyre jelentkező csapatok minden várakozást felmúló 540-es, magas száma.
Ma a legtöbb híradás arról szól, hogy a fiatalok mennyire nem érdeklődnek a szórakozáson kívül jóformán semmi iránt. Lám, Ti bizonyítottátok az ellenkezőjét. Hogy a tudás, a műveltség komoly érték a számotokra. Hogy tanulni – bár néha valóban gyötrelmes dolog – mégis csak jó. Különösen a múlt felfedezése lehet örömteli kaland. A történelem, amely az élet tanítómestere, minden korban elvarázsolja és magával ragadja a fiatalokat. Végtelenül örülök neki, és biztatlak Benneteket, hogy folytassátok mindig (majd az iskolán túl is) ezt a szellemi kalandot. Gratulálok az összes jelentkezőnek, az 540 induló csapatnak és a továbbjutó 50-nek. Kívánom, hogy a verseny további két fordulóján sikerrel szerepeljetek, akármilyen helyezést is értek majd el!

Tisztelt Szervezők, Kedves Kollégák!
A sikeres pedagógia titka – a tudáson, szakértelmen és az emberségen túl – az ötletességben és a nevelők szorgalmában rejlik. A történelmi műveltségi vetélkedő kiírásával s a lebonyolításában vállalt feladataitokkal ismételten bizonyítottátok a manapság kevéssé emlegetett, ám nélkülözhetetlen erényt, a szorgalmatokat. Az első forduló elkészült kreatív feladataival a tudásotokat és az ötletességeteket, a szervezésről szóló hírek, visszajelzések pedig a szakértelmetekről és az emberségetekről árulkodnak.
Méltán lehettek és legyetek is büszkék magatokra és a hivatásotokra! Ez utóbbira különösen. Sokan tudjuk: ti tartjátok a vállatokon a politika által verbálisan kitüntetett, ám valójában mostohán kezelt iskolaügyet. Ti viszitek tovább a tudás és az emberség lángját a mai nehéz időkben, mint annyiszor a magyar iskola ezeréves története során.
Magam is büszke vagyok rá, hogy volt iskolám és a legrégebbi múlttal rendelkező Tankönyvkiadó ilyen magas színvonalú és sikeres akciót indított el. Kívánom, hogy a folytatás is meghozza a szép eredményeket!


Budapest, 2009. május 25.

Dr. Hoffmann Rózsa
a Németh László Gimnázium volt igazgatója,
országgyűlési képviselő