A Lázár Ervin Prózamondó Verseny Gálaműsora

A rendezvény képes beszámolója

 

A Nemzeti Tankönyvkiadó és a Magyar Tankönyvért Alapítvány által rendezett Lázár Ervin Prózamondó Verseny legjobbjai léptek fel 2010. május 19-én a Katona József Színházban. 




 

A gálaműsor vendégeit elsőként Kiss János Tamás, a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója köszöntötte. Elismeréssel szólt a gyerekek tehetségéről, szorgalmáról, a felkészítő tanárok munkájáról és a szülők áldozathozataláról.

Pápai Erika színművész egy meseíró pályázatra született alkotást olvasott fel, a 6. osztályos szolnoki Gál Fanni: Levél Lázár Ervinnek című munkáját. Őze Áron színész, színházigazgató a kultúra és az oktatás kapcsolatáról beszélt, majd a Pesti Magyar Színház nevében jegyeket ajándékozott a gálaműsor közönséggyőztesének és iskolájának.  

A versenyzők és a vendégek nagy figyelemmel hallgatták egymás produkcióit. A műsor házigazdája, műsorvezetője Fodor Annamária színművész volt. Az első részben az alsósok, a másodikban a felsősök szerepeltek. A húsz fellépő tanuló közül két gyerek Fekete István műveiből adott elő részleteket. Ezután történt a közönségszavazás. Nem volt könnyű dolga a szavazóknak, mert minden versenyző magabiztos, érzékeny és kimunkált előadással lépett a Katona színpadára.


 

A szavazatok megszámlálása közben a Sebő Együttes zenélt, pontosabban zenélt és mesélt, mert Sebő Ferenctől nagyon sok érdekes dolgot tudhatott meg a közönség Balassiról, Csokonairól és Lázár Ervinről. Előadásukat hallgatva egy komplex művészeti órán érezhette magát a néző. Minden jelenlévő örömére tovább játszottak a tervezettnél.


 

A 2010. évben megrendezett Lázár Ervin Prózamondó Verseny Közönségdíját Vathy Zsuzsa író adta át Kiss Boglárka Emmának, aki Berettyóújfaluról érkezett a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolából, felkészítő tanára Dobai Imréné.


 

 

 

 

**************************************************************
Korábbi híreinket megtekintheti a hírarchívumban.